Skócia 3-ik nap, Skye sziget 1.

Kirándulásunk harmadik reggelén izgatottan néztünk ki az ablakon, hogy vajon csoda történt-e, s folytatódik az időjárás részéről a hozzánk küldött kegyelem, vagyis nem az esős, borús, szomorkás arcát mutatja, hanem továbbra is napsütés, kék égbolt vár ránk. Nos, maradjunk annyiban, hogy már az is kész csoda volt állítólag, hogy első két napot egy esőcsepp nélkül megúsztuk. Bizony, látszott az ablakon át, hogy most már csak azon kell fohászkodnunk, hogy csak picit essen az eső, ne ázzunk sehol bőrig. 

Így hát reggeli után felcsomagoltuk magunkat szendvicsekkel és elindultunk felfedezni a szigetet. Előtte persze megállapítottuk, hogy bizony a wifi este óta sem lett jobb, ráadásul este még az sem tűnt fel, hogy a telefonjel is eléggé hullámzó. Nem csak nekem nem volt roamingom, de a helyi kártyákkal se mentünk semmire. Itt jött az, hogy: úristen, remélem nem akar majd senki otthonról kapcsolatba kerülni velünk. Mondjuk a nap folyamán is kb ahányszor a telefonra néztem, majdnem annyiszor nem volt semmilyen jel rajta. Szerencsénkre nem is kerestek.
No, de elindultunk. Már az első útkereszteződésben érdekes buszmegálló fogadott. Mondjuk mi a kis Fordunkkal csak elgurultunk mellette.

Itt már a szélvédőn is látni az esőcsepp nyomait.

Utunk zsákutcába ért (mondjuk tudatosan hajtottunk ide, becsületes térképünk volt, soha nem hagyott cserben), ez a Portnalong nevű település.

Felvetődött a kérdés, hogy elmenjünk-e a Talisker Distilary nevű wiskyfőzdébe, de én leszavaztam. Mint mindig. Így hát megfordultunk, s újabb látványosságot próbáltunk felfedezni.

Nos, Skóciában rengeteg a juh. Itt a szigeten a turistaszezon elmúltával teljesen övéké a terep, bátran osztoztak velünk az úttesten.

És még pózoltak is.

Itt még aránylag látványosságként kezeltük a "Kettle grid"-eket, melyek az aszfaltba helyezett marha/juh rácsok. Az autók simán átgurulnak, az állatok pedig nem tudnak átmenni, simán beleesnének a lábaikkal a rácsok közé. Így nem tudnak a saját területükről/gazdájuktól meglógni. Hisz amúgy az úton túl mindenhol kerítések vannak.A rácsok bal oldalán (sajnos a fotóról lemaradt) van egy másik kapu, melyet alkalomadtán ki lehet nyitni és ha szükség van, ott lehet átterelni az állatokat.

Ilyenkor október végén már nem érdemes a turistacsalogató dolgokat nyitva tartani.

És közeledünk az első világítótoronyhoz. Csodálatos látvány fogadott, még úgy is, hogy nem volt napsütés.

A nap nem sütött, a szél annál inkább érzékeltette jelenlétét.

És akkor megláttuk: Neist Point Lighthouse

Rengeteg kő van, pihent agyú turisták (nem mi :p ) egyet legóztak is velük. Simán ilyen kövekből vannak összerakva kerítések, semmi extra kőműves ragasztóanyag nélkül állnak évszázadok óta.

Azért egy vakbélműtött csajnak nem sétagalopp egy ilyen mászkálás, meg kell álljon pihenni.

S akkor csatlakozik mellé az apája egy bohóckodásra.

Itt is a juhok...nem zavartatták magukat.

Hmm....bízom benne nem jön utánam a személyiségi jogaira hivatkozva, hogy ő most miért is került fel a világhálóra.

Világítótorony után Dunvegan településen megláttunk egy pékséget. Nosza, gyorsan betértünk. Nem bántuk meg, de nem ám. Ilyen otthonos belső fogadott.

És tényleg, semmi gyorséttermi fíling, csupa nyugalom. Már a kiszolgálás is teljesen nyugis volt, és tényleg látszott, mindent szívből tesznek, és a vevő a főnök. Amivel persze nem éltek vissza.

Sajnos nem fotóztam le, de beláttam a kis pékműhelybe, a masina épp dagasztotta a következő pár kiló lisztet. Olyan finom volt az a kenyér, hogy még most is érzem az ízét a számban (oké, az ára is szépséges volt ;-) )

Furán néztem a skót receptekre, mikor novemberben szedret mondanak alapanyagnak. Oké...most már értem. Ha október 30-án még éretlen gyümölcs is van az ágakon....Persze az íze az amolyan semleges, semmi édesség, de hisz nem nagy csoda, amennyi napsütésben része van...

Kis séta után eljutottunk a Coral Beach-re. Neve alapján el nem bírtuk képzelni mit fogunk mi ott látni, de bizakodóan közelítettük meg. A távolban már látni, hogy a nagy feketeség megszakad a parton és kiaranylik valami ott távolabb.

És hát az én férjemre az ilyen teljesen jellemző: fején a sapka, nadrág szára feltűrve és ő belegyalogolt a vízbe. Brrrr....

Egy modernebb épület, melynek a fedését a múltból merítették.

A szigeten a legfőbb útvonalakon kívül egysávosak az utak, megszórva az ilyen "passing place"-ekkel. Ezek mentén kiszélesedik az út, így két autó el tudja kerülni egymást. Azért érdekes lehet nyáron, mikor nagy a forgalom. Huhh...ismét egy jó pont, hogy mi nem akkor voltunk.

Egy iskola, délután 15:30-kor ért véget a tanítás....mi előtte pár perccel autóztunk előtte. Már ég bent a villany, felgyulladt a kinti lámpa.

Egy másik, régebbi épület felújítása. Rozsszalmával fedve.

Út mentén a postaláda tetején/postaládában olykor találni friss házi tojást. Szép nagy példányok, 6 db került 1 fontba.

Lánykám telefonjából előkerült pár fotó a szállásunkról. Ez a nappali.

A konyha

Az étkező része

A mosogatókagyló, hűtőszekrény(ek)

Itt még egyet aludtunk, majd másnap búcsút vettünk ettől a szállástól, és felfedeztük a sziget észeki részét is. De az már a következő történet.