Oldalak

2012. 07. 31.

Okoska

Na, ki ugrott rá a címre? Gőzöm sincs, hogy miért is ez a neve ennek a sütinek, de ha egyszer így hívják, nincs mit tenni. Szász vidékről, a Szeben melletti Ágota környékéről kaptam a receptet. Lehet duplázni ay adagokat, s akkor nagyobb tepsiben sütni. Nekünk most így volt jó, ráadásul még van belőle, tehát jelentkezőket elfogadok.



Hozzávalók: 
  • ½ l tej, 
  • 4 tojás, 
  • 11 dkg liszt, 
  • 12,5 dkg cukor, 
  • 2 tasak vaníliás cukor, 
  • 12,5 dkg vaj.


A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral alaposan kikavarjuk, hozzáadjuk a megolvasztott, langyosra hűlt vajat, majd a lisztet és a tejet. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd a tejes masszába kavarjuk. Sütőpapírral bélelt piteformába öntjük a tésztát, előmelegített középmeleg sütőben szép pirosra sütjük (~160°C, 45 perc).

Nagyon passzolt mellé a vörösborban sült meggy. Nyammmmmmm.

2012. 07. 28.

Játék Vikvinél

Mo-i bloggerek! Valakit érdekel netán rebarbara tő? Ha igen, akkor látogassatok el Vikvi oldalára, hisz játékot hírdet kettős szülinap jegyében. De aki nem Mo-i, vagy netán van már rebarbarája avagy nincs ahova tegye, az se csüggedjen: két nyeremény várja a szerencsés nyerteseket, de ha kíváncsiak vagytok a részletekre, akkor látogassatok a megadott linkre.

2012. 07. 27.

Áfonyafagylalt

Szeretjük az áfonyát. Kár, hogy csak 2 féle van belőle, így nem tudom variálni mint Gombóc Artúr, tehát szeretjük a vörös és a fekete fajtát is. Egyszer még júniusban vettem a piacon feketét, csak akkor Középső csajszimnak volt a hasfájása, hát szépen benyalta az egészet, így nem tudtam fagyit készíteni, pedig annak vettem. No, de most sikerült.



Hozzávalók:
  • 90 dkg natur joghurt kicsöpögtetve (nekem 1,5 napig csöpögött, így 45 dkg lett a végén),
  • 6 dl habtejszín,
  • 4 dl zsíros kókusztej,
  • 20 dkg cukor
  • 50 dkg áfonya
A tejszínt kemény habbá verjük (nekem épp Lidl-es volt, így használtam még 3 tasak fabfixálót is, lévén nagyon nehezen verődik fel az ott vásárolt tejszín), hozzáadjuk a kókusztejet, a kicsöpögött johgurtot. 10 dkg áfonyát elkavarunk a cukorral, majd a többi áfonyával együtt belekavarjuk a habba. Fagyasztjuk.
Nagyon talált hozzá a dekorként felhasznált bazsalikom bóbita (talán bazsalikomfüggő lennék? asszem igen)

2012. 07. 25.

Köszönet a támogatottságért - 33 kívánság

Ma délután beszélgettem Édesanyámmal, hogy mit tud a húgomékról, ugyanis az elmúlt hétvégén voltak Aggteleken, azon a bizonyos kívánság teljesítősőn. Mire hazajöttem, üzenet várt rám a skype-on, hogy lennék-e szíves írni egy blogbejegyzést, idézem:

"Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szavazott ránk, az elmúlt hétvégén kívánságot teljesítettünk."
Sikerült Sulymosi Imre kívánságát teljesíteni. S nem is akárhogy, hisz ilyen "díszmagyarba" barlangot járni, nem turisztikai ösvényeken azért nem akárkinek sikerül.


Még több fotót megtekinthettek ITT .

Ezennel ismét megköszönöm mindenkinek, aki áprilisban szavazatával a húgom, a férjét valamint az egyesületet támogatta. Most hétvégén valóban teljesült a 33 kívánságból egy, de szerintem a 33 fölött a szervezők kívánsága is. Hogy sikeres volt az elmúlt pár nap. Bár igazándiból eléggé elsöprő fölénnyel vívta ki a testvérem a vetélytársaival szembeni győzelmet, talán pár szavazathoz e blogon keresztül is sikerült hozzájusson. Azon szavazóké most itt a köszönet.

2012. 07. 24.

Bazsalikomos tökleves

Ha már megmutattam, hogy a bazsalikom végezheti parfétortában is, akkor következzen most egy kis tökleves. Természetesen bazsalikommal. Hogy ez a bazsalikom milyen multifunkcionálisan működik....nem csak a paradicsommal passzol. Kóstoltam idén eperrel. Hát bizony vetekszik a rebarbarás-eper kombóval. Jó lenne kinézni a piacra, hátha kapok még bazsalikomot. Lenne még ötletem. De azt majd ha sikerül kiviteleznem.
Addig meg itt van a leves:



Hozzávalók: 
  • 4-5 zsenge tök (kb. 1 kg), 
  • 35 dkg krumpli, 
  • 1 marék bazsalikom, 
  • só.
A krumplit, tököt meghámozzuk, 2 centis kockákra vágjuk, sós vízbe főni tesszük. Ha megfőtt, kissé kihűtjük, beleszórjuk a megmosott bazsalikomleveleket majd botmixerrel pürésítjük. Melegen, hidegen egyaránt kínálhatjuk.

Kell ennél egyszerűbb nyári finom leveske?

2012. 07. 21.

Bazsalikomos parfétorta

Nyár van, talpig fürdőruhában.....vagy nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket....

Nos, nem küldök nektek youtube-os linkeket, bár bizonyára fellelhetők az előző kis dalrészletek ott is. Csak megosztanám a bazsalikomos különlegesség receptet a nagyérdeművel. Max. annyit bátorkodnék hozzáfűzni, hogy a 3 kisebb gyermekem meglepően jó fogadta, sőt Kicsilány ráadásért esedezett. A fotón látható mennyiség felét a sógornőmmel elküldtem a szomszédunkba, ugyanis a gyerkőceim unokatesójának hazajött a keresztanyukája, nekünk meg brutál adag lett volna. Hát unokatesónak nem jött be, Elsőszülöttem meg nincs itthon, de más, aki kóstolta elismerően nyilatkozott. Ez teljesen meglepett, mert tényleg nem egy nagy klasszikus, meg amúgy én még sehol nem is kóstoltam ilyent, pedig a különlegességekre abszolút vevő vagyok. Na jó, az extrémségeknél lehet a kíváncsiságom marad alól.

Az egész szépség nyitja, hogy legyen egy szilikonos rózsaformánk. Onnan tovább már csak rá kell venni magunkat, hogy készítsünk bele valamit, betegyük a fagyasztóba, a türelmünkhöz esedezzünk, hogy ne hagyjon cserbe, majd az elismerő tekinteteket bezsebelve osszuk ki mindenkinek az őt megillető adagot.
Ha pedig erre a verzióra lennétek kíváncsiak, akkor itt lennebb olvasható is ahogy én készítettem:

Hozzávalók: 
  • 5 dl tejszín, 
  • 5 tojás, 
  • 2 dl tej, 
  • 3 dl kókusztej, 
  • 30 dkg cukor, 
  • 1 nagy csokor bazsalikom, 
  • 1 citrom leve.


A bazsalikom szárakról lecsipegetjük a leveleket, és késes aprítóban összezúzzuk. Késes aprító hiányában éles késsel jó apróra vágjuk. A tojások sárgáját a cukorral és 1 dl tejszínnel gőz fölött addig kavargatjuk, míg a krém sűrűsödni kezd. Ekkor hozzáadjuk a tejet, majd tovább kavargatjuk. Ha kellően sűrű a krémünk, levesszük a tűzről, beletesszük a zúzott bazsalikomot, és kihútjük. Közben felverjük a maradék 4 dl tejszínt, hozzáadjuk a hűlő krémhez. Beleöntjük a kókusztejet, a citromlét, majd a tojások felvert habját. Formába öntjük és kifagyasztjuk. Felvágásról képet engedtessék meg nem közölnöm, mert így is eléggé botrányos volt elviselni a sóhajokat meg a rosszalló tekinteteket. A kiskorúakét, mert a többivel megbirkózom.

2012. 07. 18.

Clătite la ordinea zilei - palacsinta, mert így a becsületes

Cu câteva zile în urmă am postat despre clătitiada bloggerilor culinari, iniţiativa aparţinând celor de la Găteşte sănătos. Astazi a şi venit curierul cu o cutie pe care era trecut numele meu. Chiar ieri am vrut să fac nişte clătite, dar am zis să mai aştept o târă. Şi bine am făcut. Aşa că repede-repejor am trecut la treabă. Am desfăcut cutia, am mângâiat tigaia şi l-am rugat să nu mă lase baltă. Căci şi aşa stau cum stau cu clătitele. Le fac, dar nu prea des, parcă nu este domeniul meu. Tigaia în sine chiar este specială pentru clătite, iar eu nu aveam o astfel de tigaie în dotare. Cum am arătat Bărbatului din casă, specialist în ale fiarelor, dădea din cap afirmativ: este într-adevăr de calitate, are greutate, nu e dintr-o tablă oarecare. Apoi am trecut mai departe, m-am pus pe treabă. Am clătit tigaia cu apă călduţă şi o picătură de detergent, numai cu burete, nu cumva să apară vre-o mică zgârietură pe suprafaţa tigăii. Apoi l-am uns cu puţin unt, l-am pus pe foc, am turnat şi o linguriţă de ulei, după care am uns toată suprafaţa ei cu ajutorul unei pensule de silicon. Toate acestea având făcute, putea să vină partea mai grea.

Ingrediente pt. aprox. 8 clătite:
  • 1 ou
  • 4 linguri de făină (nici rase dar nici cu vârf să nu fie)
  • 100 ml lapte
  • 50 ml ulei
  • 1 linguriţă zahăr
  • 1 vârf de cuţit de sare
  • 100-150 ml apă minerală
Din ingredientele de mai sus facem un aluat de consistenţa asemănătoare celei de la frişcă lichidă. S-ar putea să nu avem nevoie de toată apa minerală. Dacă am reuşit să facem un aluat fără cocoloşi, lăsăm să se odihnească aprox. 15 minute, după care aşezăm tigaia pe foc, punem o linguriţă de ulei, ce întindem pe toată suprafaţa tigăii. Cu un polonic punem în tigaia încinsă aluat, mişcăm tigaia cât să fie acoperit în totalitate. Când pe margini se vede că s-a prăjit partea de jos, întoarcem clătita şi pe cealaltă parte. La început credeam o misiune imposibilă, dar cred că şi tigaia are nevoie de antrenament, nu numai eu. La ultima clătită mi-a reuşit chiar imposibilul. Am reuşi să întorc clătita prin aruncare-n sus. Deci cred că pe mine m-a convins acest accesoriu de bucătărie.
Dar să ne întoarcem la clătite. Le-am umplut cu ceva tocăniţă. Tocăniţa era fără fiţe, tăiat carnea cuburi, călit o ceapă în puţin ulei într-o oală cu presiune, pus carnea peste, pus capacul pe oală, fiert cam 75 de minute (este funcţie de carnea folosită). După aceea am scos capacul, am pus sare, cimbru, şofrănel şi încă puţină apă. Am readus din nou la punctul de fierbere, după care am stins focul. Cu această tocăniţă am umplut clătitele. Deasupra am turnat smântână frecată cu puţin şofrănel.
Am avut parte de o masă fabuloasă. Mulţumesc încă odată celor de la Găteşte Sănătos pentru această posibilitate.



Néhány nappal ezelőtt készítettem egy blogbejegyzést, miszerint a Főzz Egészségesen webáruház palacsintázásra szólította fel a gasztros blogvilágot. Az első szerencsés 70-be sikerült belekerülnöm, így ma nem is lepődtem meg, mikor Oldalborda szólt, hogy keres egy futár. Örömmel baktattam lefele a lépcsőkön, lelkesen aláírtam, majd boldogan hoztam felfele a dobozkámat, amiben a serpenyő rejlett. Ugyan olvastam másoknál is, hogy szép darab a szóbanforgó konyhai kütyü, de jó volt erről magam is meggyőződnöm. Ráadásul mikor Oldalborda, mint valamelyest szakember, hisz végzettsége anyagismeretről (is) szól, kezébe vette, ő is azt mondta, hogy nem egy bóvli. Tehát nyugodt szívvel, tele kíváncsisággal láttam neki a mai palacsinta projektnek, amit tegnapról halasztottam, mondván kell érkezzen a sütő. Hisz a húgocskám hívta fel a figyelmem arra, hogy a felhívás alatt ott van a "nyertesek" listájához vezető link, amin biza rajta voltam.
Azt tudni kell rólam, hogy nem erősségem a palacsinta sütés. Persze ha kérés van, akkor sütök, de ha tehetem, akkor inkább mással váltom ki az óhajt. Mondjuk nagyon vevő a család az almás palacsintára. Azt kisujjból rázom. No, de síma mezei hígpalacsintát kellett ezen alkalomból készíteni. Hát rajta, gondoltam. Amúgy sem dobálom a palacsintákat, komótosan forgatom. Nem érhet csalódás. Gondoltam én. Hát.....mondjuk a palacsintasütőnek is be kell rodálódni, meg nekem is fel kell nőni a feladathoz. Hisz az első darabok szépen leragadtak, mit dobálni, fordítani is alig lehetett. De aztán alakult az egész. A végén az utolsó palacsintát már fel is merészeltem dobni. Mondjuk egyedül voltam a konyhában, gondoltam max dühöngök, de nincs aki kiröhögjön. Pech. Nem látta senki mily ügyesen megfordult a palacsinta. Szóval ezt jelzés értékűnek fogom fel, s lesz még palacsinta. Na jó, ígéretet nem teszek arra, hogy mikor.
No, de térjünk konkrét dolgokra. Hadd mondjam, hogy pörkölttel töltött palacsinta készült. 
Palacsinta recipét nem írnám újból, ITT megtalálható. A pörkölt pedig tök egyszerű, hisz a husit apró kockára vágtam, 1 hagymát kuktában megdinszteltem, beledobtam a húst, majd lefedtem. Kb. 75 perc után levettem a tűzről, kinyitottam a kuktát, sóztam, csombort és sáfrányos szeklicét tettem bele, kis vízzel felöntöttem és újból felforraltam. A palacsintákat ezzel a husival töltöttem meg, a tetejét kis sáfrányos szeklicés tejföllel locsoltam meg. Nekem ízlett, Oldalborda szkeptikus mód penne tésztát kért a pörkölthöz. Olykor semmi "kalandvágy" nincs benne. Oké, máskor meg ő kísérletezi túl magát. 
Köszönöm szépen a lehetőséget a Găteşte Sănătos csapatának.

Sajtos tortillafalatok

Ismét egy nem minapi falat. Akkoriban egy régebbi kíváncsíságom kapott elégtételt, mert biza én ezt már hosszú ideje ki akartam próbálni. Csak tudnám mi a fenét vártam annyit ezzel. Vannak dolgok, melyeket csak tologatok magam előtt, míg egyszer nekilátok. Utána meg csodálkozom, hogy jé, ez miért vett fel ennyi időt számomra! 
Van ám egy másik, már talán másfél éves múltra visszatekintő magam előtt toszogatott dolog is. Ami nem mellékesen szintén gasztros. Éspedig a kemencében kenyér sütés. Próbáltam magam innen-onnan dokumentálni, múlt hónapban falun végig kísértem egy sütést a bedagasztástól egészen míg a gyönyörű kenyerek készen nem lettek. Már-már elméletben neki is fogtam, hogy még a nyáron ennek a végére járok, kipipálom bármi áron, hisz a szüleimnél van kemence. Igaz, még kenyérsütésre ők sem fűtötték fel, a kemence ott volt mikor a házat vették. Erre mit olvastam az előbb? Gondaanyu témába vágó írását a Fb. megfelelő csoportjában. Hát mit ne mondjak, oda a nagy fránya önbizalmam. De remélem a kíváncsiságom győz, s ennek is a végére járok.
Tényleg, nektek vannak ilyen magatok előtt tologatós dolgok az életetekben?

No, de irány vissza a sajtos falatokhoz:


Hozzávalók 6 tortilla laphoz:
  •  25 dkg liszt, 
  • 125 ml tej, 
  • 25 g zsír, 
  • 3 g szódabikarbóna, 
  • 1 kávéskanál cukor, 
  • 1 csapott teáskanál só; 
Valamint a lapok összeragasztásához:
  • 30 dkg reszelt sajt

A tortillákhoz a tejet egmelegítjük, feloldjuk benne a zsírt, majd a langyosra hűtött elegyet a többi hozzvalóhoz öntjük és egy ruganyos tésztát gyúrunk. Minimum fél órát pihentetjük, majd 6 részre osztjuk. Lisztezett felületen mindeniket jó vékonyra nyújtjuk. Sütés előtt villával megszúrkáljuk, hogy ne púposodjanak fel. Egy tapadásmentes serpnyőt kihevítünk, majd a lepények 1-1 oldalát megsütjük. Mikor mindenik lepény 1 oldala megsült, folytatjuk a második felével. Amíg a lepény alsó fele sül, felül megszórjuk reszelt sajttal, arra ráborítjuk a következő lepény megsült oldalát, jól lenyomkodjuk. Ha alól a lepény megsül, vigyázva megfordítjuk az egészet, majd készre sütjük. Ugyaníg járunk el a többi 2-2 lepénnyel is. Az így kapott sajtos lepényeket falatokra vágjuk. Majonézes káposztasalátát, különböző mártogatósokat kínálhatunk mellé.

2012. 07. 17.

Kókuszos nyalóka fagylalt

Nem tudom hol milyen időjárás járja, itt a tegnapelőtt késő esti eső igencsak lehűtötte a levegőt. Eső persze nem sok hullott, már szinte nem is látni a földön, hogy itatva volt.
No, de nyár van, ilyenkor fagylalt dukál. Hisz azért télen is akad bőven aki elnyalogatja. Legalábbis nálunk csak torokfájás okán lehet olykor kibújni a fagyikészítés alól.
Ez a fagyi igencsak rég készült, bizonyára az aprónép aligha emlékszik. Bár még 3 napig vakációznak, de utána újból itthon. Egy része. Akkor újból készülhet, valami frissítő hideg, nyalható, kanalazható finomság.


Hozzávalók: 
  • 45 dkg natur joghurt, 
  • 2 dl tejszín, 
  • 2 dl kókusztej, 
  • 10+5 dkg kókuszreszelék, 
  • 20 dkg cukor, 
  • 5+10 dkg étcsokoládé.


A joghurtot kicsöpögtetjük (akár egy teljes éjszakán át, de ha sietünk, 30 perc alatt is szép adag savó kicsöpög), a tejszínt habbá verjük, a cukrot a kókusztejben feloldjuk, majd mindhárom alapanyagot összekeverjük. A masszához adjuk a 10 dkg kókuszreszeléket, és két részre osztjuk. Egyik felébe az 5 dkg étcsokoládéból készült reszeléket keverjük. Mindkét adagot nyalókás formába öntve kifagyasztjuk. Ha megfagyott, a csokidarabos fagylaltot a maradék kókuszreszelékbe, míg a síma kókuszos fagyit olvasztott étcsokoládéba forgatjuk. Vigyázzunk, az olvasztott csoki nagyon hamar megszilárdul a fagylaltunkon, ezáltal a csokiburok hajlamos vastag lenni. Ha van némi kakaóvajunk, akkor használjunk belőle a csokiburokhoz. Nagyságrendekkel vékonyabb lesz a bevonó réteg. 10 dkg csokinál 3-4 dkg kakaóvajat használjunk. Mindkettőt külön megolvasztjuk, majd összekeverjük és az így nyert masszába gyors mozdulattal mártsuk bele a kifagyott nyalókákat.
Kakaóvajas ötlet persze nem saját kútfő, Zsuzsi a Praliné Paradicsomból osztotta meg olvasóival ezt az infót.

2012. 07. 14.

Habos gyümölcstekercs

Erről az desszertről nincs mit írni. Ezt kóstolni kell. Tehát mindenkinek ajánlom figyelmébe!

Hozzávalók 
a piskótához: 
  • 5 tojás, 
  • 5 evőkanál cukor, 
  • 5 evőkanál liszt; 
 a krémhez:
  • 4,5 dl tej, 
  • 3 evőkanál cukor, 
  • 1 tasak vaníliás pudingpor (4 dkg); 
a habréteghez:
  • 5 tojásfehérje, 
  • 25 dkg porcukor, 
  • 1 púpozott teáskanál étkezési keményítő, 1 evőkanál olaj; 
tölteléknek:
  • 45 dkg erdei gyümölcs


A habréteghez a tojásfehérjét habbá verjük, mikor félkemény, kanalanként kezdjük hozzáadni a keményítővel elkevert porcukrot. Addig verjük, míg nagyon kemény habot kapunk. Ekkor egy tepsit (34x40 cm) sütőpapírral kibélelünk, a sütőpapírt megkenjük az olajjal, majd a habot egyenletesen eloszlatjuk rajta. 170 fokos sütőben sütjük 10 percet, majd 100 fokon további 15 percet. Ezután kivesszük a sütőből, ráborítunk egy másik sütőpapírt, megfordítjuk, 4-5 perc múlva a felső, olajozott sütőpapírt lehúzzuk. A piskótához tojásokat beleütjük a habverő táljába, hozzáadjuk a cukrot, s jó habosra kikavarjuk Utána kanalanként hozzáadjuk a lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe (34x40 cm) szétkenjük, 200 fokos sütőben 9-10 perc alatt megsütjük. Miután kivesszük, 2-3 perc múlva sütőpapírostól feltekerjük, s úgy hagyjuk kihűlni. A krémhez 4 dl tejet a cukorral főni tesszük, a maradék ½ dl tejjel a pudingport elkavarjuk. Ha forr a tej, hozzáöntjük a pudingporos tejet, s újabb forrásig kavargatjuk. Mikor a puding kihűlt, megkenjük vele a piskótát, eloszlatjuk rajta a gyümölcsöt, felcsavarjuk. Mikor a tekercsünk összeállt, áthelyezzük a tojáshabra, s azt is rácsavarjuk, eltávolítva a sütőpapírt. Tálalás előtt minimum 1 órára hűtőszekrénybe tesszük.

2012. 07. 13.

Palacsinta - játék felhívás.....Clătite - campanie

Kaptam egy fülest, miszerint egy román honlapon, nevezetesen a Găteşte sănătos, azaz a főzz egészségesen oldalon van egy játék, ami arról szól, hogy 70 gasztroblogger, kiknek blogjuk minimum 6 hónapos, csatlakozhat egy palacsintasütős felhíváshoz.
A feladat nagyon egyszerű, teljesíteni kell a felhívás követelményeit, majd reménykedni, hogy bekerülünk az első 70 blogger listájába, akik megkapják a Fissler márkájú palacsintasütőt.
Hát nosza, rajta. Lássuk bekerülök-e, mert ha igen, utána még van egy kötelezettség. Sütni, majd bemutatni a palacsintát.
A hőmérséklet most már amúgy sem készül magasságrekordot dönteni a higanyszál emelésében, így most símán bevállalható a palacsintasütés. Mert palacsintát enni jó. Símán, édesen, sósan, töltve, csavarva, hajtogatva, lerakva. Egyszóval akárhogy.
palacsintasütésre fel.

www.gatestesanatos.ro
 


De curând am primit un pont, precum pe Găteşte săntos este o campanie, un concurs privind clătitele. Despre ce este vorba? Pe scurt dacă cineva se hotăreşte să participe, îndeplineşte condiţiile concursului (după părerea mea chestie eliminatorie e un singur punt: să ai blogul de minim 6 luni), şi dacă e printre primii 70 care doresc să participe, primeşte tigaia marca Fissler, testează acea tigaie, iar apoi va posta pe blog clătitele care au fost făcute cu tigaia respectivă.
Simplu, nu-i aşa?

Deci, dacă şi vremea s-a mai calmat privind temperaturile, de ce să nu facem nişte clătite? Simpli, săraţi, dulci, umpluţi, rulaţi, împăturiţi....clătite să fie.

2012. 07. 12.

Sertéscsülök új ruhája

Történt vala, hogy a kék ikonos portál egy zárt csoportjában Gesztenye receptjei és Bonbon mánia elmesélt egy finomságot. Ketten kattantunk rá, azóta mi már rég el is felejtettük, hogy megettük. De az bíztos, hogy ismétlés lesz, hisz fölöttébb finom volt. Nem mondom, időigényes, meg akad utána mosatlan edény bőven, de amúgy nincs is vele sok "baj".
Hogy miről is beszélek? Hát az előpárolt, bundásan kisütött sertsécsülök szeletekről. Királyság.

Hozzávalók:
  • személyenként 1-2 szelet sertéscsülök (egyes üzletekben készen kapható, de ha van bejáratott mészárosunk, mosolyogjunk neki szépen, hogy vágja fel nekünk a vásárlandó csülköket)
  • páclé a hússzeletek érleléséhez, ami jelen esetben, 7 szelet csülökhöz a következőkből állt: tej, szójaszósz, méz, só, bors, fokhagyma, csípős krém (üveges, bolti, Kínából...összetevői így passz), morzsolt kakukkfű
  • liszt, tojás a bundázáshoz
  • olaj a sütéshez
 
Este a hússzeleteket megmostam, kissé megsóztam, a páclevet összeállítottam, egy műanyag tálba tettem, majd belementek a hússzeletek. Másnap délben kiemeltem a pácléből, az elektromos párolóba tettem, 50 percet pároltam. Ez az idő persze függ a hússzeletek vastagságától, de a hús puha kell legyen. Oldalborda szerint még párolhattam volna, én attól tartottam, hogy ha tálságosan puha, akkor omlós, s majd nehezített pálya lesz a sütésnél. Engem nem zavart, hogy nem olyan volt mint mikor a füstölt csülköt jó pár órán át addig főzzük míg a csontról leválik.
Tehát mikor megpároltuk, jöhet a bundázás. Liszt, tojás, megint liszt és megint tojás. Nem akartam zsemlemorzsát, s azt hiszem ha még készül (fog!), akkor is marad a zsemlemorzsa a kamrában.
Bátran ajánlom mindenkinek. Itt ma már élhetőbb idők járnak, bár ami eső a tegnap esett, az csak fel és nem leverte a port. Budapestről első kézből olyan infóm jött tegnap késő este, hogy Zuglóban kint hűvösebb volt mint bent a házban. Tehát van remény, hogy nem esélytelen bejutni a konyhákba.