Oldalak

2012. 05. 30.

Fusili tészta sült paradicsommal - babáknak és allergiásoknak - OVCS2_döntő

Az ajánlatomban utoljára, de nem utolsó sorban itt van amit a babák számára hoztam, s amit a tej és tojás érzékenyek is fogyaszthatnak, természetesen ha a megfelelő tésztát főzzük hozzá. Nem is szaporítanám tovább a szót, lássunk neki, majd fogyasszuk el.



Hozzávalók: 
  • 1,5 kg paradicsom, 
  • 30 dkg fusili tészta (tojásérzékenyek számára természetesen nem tojásos tésztával)
  • 8 szál bazsalikom, 
  • 2 evőkanál olívaolaj, 
  • 1 cikk fokhagyma, 
  • só, bors (ez utóbbit míg kicsik a babák, inkább mellőzzük)


A paradicsomokat kettévágjuk, a magokat eltávolítjuk, majd a vágással felfele addig grillezzük míg a héja megbarnul. Ekkor levesszük a tűzről. A tésztát kifőzzük, majd lecsöpögtetjük. A paradicsomok héját eétávolítjuk, majd a bazsalikommal, fokhagymával, olajjal, sóval, borssal turmixoljuk. A kifőtt tésztát serpenyőbe tesszük, ráöntjük a szószt, pár percig pirítjuk. Tálalásnál azok számára akik fogyasztahtják, megszórjuk a túróval.

Citromtorta - OVCS2_döntő

Hát úgy néz ki, hogy most szépen leteszek a Mónika és más tej- és tojásallergiában szenvedők voksairól. Ez a desszert sem nekik való. De aki nem allergiás, szereti a citromot.....na annak szerintem bejön. Aki pedig hozzám hasonlóan nem rajong a citromért, azaz teába gondolja csak a helyét, hát azok inkább nyúljanak narancshoz, mandarinhoz. Bár én személy szerint erősen csípném grépfrúttal is. No, de legyen most a citromos. Várjuk vele a napsütést, mert a savanykás ízvilág azzal passzol igazán. Nem a csorgó esővel. Mikor még a gyermekek is krémest rendelnek. Mint ma is. De maradjunk a citromtortánál.



Hozzávalók
az alaphoz:
  • 20 dkg keksz
  • 8 dkg vaj
a krémhez:
  • 1 adag lemon curd (recept itt lennebb)
  • 2,5 kg joghurt kicsöpögtetve (de aki akarja választhatja a drágább verziót: 1 kg mascarpone)
  • 2 csomag (egyenként 10 gramos) zselatinpor
A lemon curd-höz:
  • 4 citrom leve és héja
  • 5 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
Kezdem a lemon curd készítéssel, mert azt főzni kell, majd ugye hűlnie. A citromok héját lereszeljük, majd kinyerjük a levet. A tojásokat a cukorral jó habosra kavarjuk (igen, a tojások sárgája és fehérje egyaránt), majd hozzáadjuk a citromlevet meg a citromok reszelt héját. Ezután gőz fölé tesszük, s addig kavargatjuk míg alaposan be nem sűrűsödik. Ekkor levesszük a tűzről, s hagyjuk langy-melegre hűlni. Ekkor belekavarjuk a vajat.
Amikor a lemon curdünk teljesen kihűlt, hozzáadjuk a kicsöpögött joghurtot (nálam ezek olyan 12 órát csöpögtek), s az 1 dl vízbe beáztatott majd felolvasztott zselatint.
A kekszet egy nylonzacskóba tesszük, zacskó száját lazán bekötjük és a kekszet sodrófával morzsásra törjük. A vajat megolvasztjuk, összekeverjük a kekszmorzsával, s egy 26 cm-es kapcsos tortaforma aljába egyenletesen szétoszlatjuk. Erre jön a citromos krém, majd alaposan behűtjük.
Díszítéshez pár szelet lime karikát és néhány levél citromfüvet használunk.

S ím a bizonyíték, hogy ők nem finnyásak, jöhet a citromtorta.


Borjúnyelv gombamártással - OVCS2_döntő

Akkor talán el is érkeztünk a főételig. Igaz ugyan, hogy Mónika ezt sem élvezheti teljesen, de talán a mártás nélkül azért ő is megkóstolja. Ez egy régi, szász recept, de bíztos máshol is készítenek hasonlót, maximum az ízesítés tér el régiónként, ízlésenként.



Hozzávalók:
  • 1 nagyobbacska borjúnyelv,
  • 1 kisebb hagyma,
  • 2 szegfűszeg,
  • 1 babérlevél,
  • 1/2 teáskanál fehérbors (ha nincs, akkor fekete),
a gombamártáshoz
  • 1 kg gomba,
  • 1 evőkanál vaj, 
  • 1 hagyma,
  • 2 dl tejszín
  • 1/2 dl száraz fehérbor,
  • só, őrölt fehérbors
A nyelvet a hagymával, fűszerekkel annyi vízzel amennyi épp ellepi, főni tesszük. Mikor a nyelv megfőtt, hideg vízbe tesszük, majd megtakarítjuk (lehúzzuk a vastag bőrt róla). A főzőlevet leszűrjük, majd tovább főzzük, jól besűrítve.
A gombát megtaarítjuk, darabokra vágjuk. A vajat megolvasztjuk, a  kockára vágott hagymát megfonnyasztjuk rajta, majd beletesszük a gombát is. A gomba levet fog engedni, ezért nem kell folyadékot tenni, hogy legyen amiben megfőjjön. Mikor a gomba megfőtt, nagyjából a leve is elpárolog, beletesszük a besűrített főzőlevet, a fehérbort, ismét felfőzzük. Ekkor sózzuk, borsozzuk majd hozzáadjuk a tejszínt is.
A nyelvet szeleteljük, a mártással tálaljuk. Kínálhatunk mellé krumplipürét, főtt tésztát.

Rebarbaraleves - OVCS 2_döntő

Egy gyors leves, aminek valóban akkor örülnénk igazán, ha kint nem csorogna folyamatosan az eső. No, de hátha a vendégeim hoznak kis napsütést magukkal (elvinni pedig nem is fogják magukkal, ugye?)


 
Hozzávalók:
  • 6 szál rebarbara, 
  • 8 dkg cukor, 
  • 1 teáskanál vanília kivonat (vagy 1 tasak vaníliás cukor), 
  • 1 csapott kávéskanál őrölt kardamom, 
  • 2 dl tejszín, 
  • 8 eper.

A rebarbarát megtakarítjuk, darabokra vágjuk, fazékba téve annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Pár percig főzzük, hamar megpuhul. Botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a cukrot, kardamomot. Újból felforraljuk. Ekkor hozzáadjuk a tejszínt. Langyosan vagy behűtve eperrel, bazsalikomlevelekkel tálaljuk.

Sörös babsaláta - OVCS 2_döntő

Megvagyok, nem vesztem el. Csak épp veszettül zajlik az élet. Tavaly tíz év kihagyás után bepróbálkoztunk a veteményessel. Ama következtetést vontuk le, hogy reméljük újabb tíz év után nem akarunk újból próbálkozni. Így adva volt egy jó nagy, bekerített terület. Ahol hatalmas csalánrengeteg lett mostanra. Oldalborda pedig sajnálván a tavalyi befektetett munkát, addig gondolkodott, míg a tettek mezejére lépett, s hasznosította a területet. Szárnyastartásra adtuk a fejünket. Először alulról gondolkodtunk fölfele növekedni, azaz első körben vettünk 22 db. napos csibét meg 35 db. 2-3 hetes csirkét. Ezek először szépen bekerültek a műhelybe, két nyuszi mellé. Elektromos fűtőtest bíztosította a kotló szerepét. De sajnos túlságosan apadt az állomány. Megtudtuk, hogy valószínű a keltetés volt hibás, amiről nekünk ugye fogalmunk sem volt. Mert ki gondolta volna, hogy mára már a 35 csirkéből csak 10 van, míg a 22 csibéből még azt hiszem 12 (vagy 11?). Aztán kapott egy fülest, hogy Barcarozsnyón árulnak több hetes csirkét is, meg már tojókat is. Kimentünk, aztán 25 db tyúkocskával tértünk haza. 50 hetesek. Hazafele úton még egy friss tojással is megleptek. Másnap meg egyenesen 22 tojáskával. Szóval most velük szórakozunk, no meg a 4 kis fiatal nyuszikával, amit egy szomszéd bácsi adott a gyerkőknek. Szépen szét is választottuk az apróságokat a nemük szerint, 2+2, de amelyik nyuszkó Kicsilányé, az folyamatosan megy a fiúkhoz. Tegnap Középső csajom le is fülelte, hogy akkorát ugrik, hogy a 60 cm magas elválasztófal egyáltalán nem akadály neki. Ő helyből 80 cm-re ugrik. Ma pedig az állatállományunk 20 récével bővült. Azaz jelen pillanatban 25 van, 5 belőle egy szomszédunké (akiktől a nyuszifiókák vannak). A nőstény nyuszi pedig 1-2 nap múlva kell fialjon. 
Tehát eléggé próbálom magam tisztázni, hogy miért merültem így alá, remélem eléggé elfogadható a magyarázatom.

Nos, eme bevezető után azért térjek már vissza aktívan a blogvilágba, most pedig egyenesen az OVCS2 döntőjéhez hozom a kajákat. Vendégeim az első 4 hét győztesei, éspedig:
Köszönöm szépen mindenkinek akik szavaztak az 5-ik héten. Azért majd ismét nézzetek be egy szavazat erejéig Autumnhoz, éspedig ITT található majd mindenik menüsor, döntsétek el ki mérkőzik majd Nellivel.

Először egy nem mindennapi salátát kínálok, ebből Mónika is nyugodtan fogyaszthat, hisz se tej, se tojás.



Hozzávalók:
  • 30 dkg vörösbab (főve vagy konzervből), 
  • 4 rúd szárzeller, 
  • 4 paradicsom, 
  • 3 zöldhagyma, 
  • fél papaya, 
  • 1 dl sör, 
  • 3 evőkanál dióolaj, 
  • 2 evőkanál chiliszósz, 
  • 4 evőkanál szójaszósz, 
  • 2 evőkanál rizsecet, 
  • 1 teáskanál méz, 
  • 1 csapott kávéskanál szárított gombapor, 
  • 1 cikk zúzott fokhagyma, 
  • 1 kávéskanál mustármag, 
  • só, rózsabors.
 
A zellert, hagymát karikázzuk, a papayát, paradicsomot kockákra vágjuk. A szószokat, olajat, sört, ecetet, mézet a fűszerekkel összekeverjük. A hagymakarikákat besózzuk, összekeverjük a többi hozzávalóval, majd ráöntjük az öntetet. Frissen őrölt rózsaborssal szórjuk meg a tetejét.

Magyar Konyha gasztromagazin


Megjelent a Magyar Konyha legújabb száma. Újságárusoknál megvásárolható. Ellenben akik nem szeretnek lapárusoknál nézelődni, hanem a kényelmesebbik megoldást választják, azaz internet segítségével böngésznék inkább, nos ők is megtehetik. Nem kell mást tenniük, mint ellátogatni a Magyar Konyha online oldalára , azaz IDE, majd eldönteni, hogy mennyi időre is fizetünk elő. Szépen, otthonról (szerencsésebbek akár az irodából) karosszékből intézhető az egész. Majd folytatásként böngészhetjük is a kis gasztros kiadványt. Persze az előző lapszámokhoz, amelyekre szól az előfizetésünk, bármikor hozzáférhetünk, nem kell azon töprengeni, hogy vaj' melyik polcra tettük, avagy a kíváncsi természetű gyerekünk hol hagyta miután kíváncsiságát csillapította.

Nem vesztem el, ha minden igaz ma este hozom a Vacsoracsata 2-ik döntőjéhez az ajánlatom. Addig is köszönöm a türelmeteket.

2012. 05. 13.

Konfitált marhapofamirigy rösztivel

Az úgy volt, hogy szóltam itthon, hogy kellene a mészárossal dumálni, hogy mint törzsvevők, guberáljon össze nekünk némi pofahúst. Oldalborda pedig észben is tartotta (Hajnalka látod, nem úgy mint a konyhai kütyüt), majd hazaállított egy kis zacskóval. Benne valami érdekes. Magamtól csak úgy nem jöttem volna rá. Nem sertés hanem marha, nem hús, hanem mirigy volt benne. Hát jól van, gondoltam. S előadtam, hogy márpedig azt konfitálni fogom. Kon.....micsoda? Nézett rám kérdőn. Én pedig kivágtam magam, hogy látod-látod, ha nem olvasol szakirodalmat csak azt ami téged érint. De rámhagyta, gondolta ha nem kukoricadarával vagy olajbogyóval házasítom össze, akkor tuti finom lesz. Hát az lett.



Hozzávalók: 
  • 1,5 kg marhapofa mirigy, 
  • 2 fej fokhagyma, 
  • 8-10 darab aszalt paradicsom, 
  • 2 l kacsa- vagy libazsír (ha nincs, helyettesíthetjük disznózsírral is)
  • só, bors
 
  a rösztihez: 
  • 80 dkg krumpli, 
  • 3 tojás, 
  • só, bors,
  •  zsír a sütéshez (a konfitálás után maradt zsírból nyugodtan használhatunk)


A mirigyet előző este besózzuk, borsozzuk és éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Másnap egy tűzálló tálba fektetjük, mellé szórjuk a megtakarított fokhagymagerezdeket és az aszalt paradicsomokat. Annyi olvasztott zsírt öntünk rá, amennyi befedi (nem érdemes nagyon nagy tálat használni). Sütőbe toljuk, 100 fokon 5-6 óra alatt puha-omlós lesz. Időközben a krumplit héjában megfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd krumplinyomóval összetörjük (használhatunk húsdarálót, de a türelmesebbek villával is szétnyomhatják).  Az összetört krumplihoz hozzáadjuk a tojásokat, sózzuk, borsozzuk. Kis lepényeket formázunk, melyeket forró zsírban, mindkét oldalukon szép pirosra sütünk.

2012. 05. 12.

Grillezett oldalas

Ha már úgy is a grillezésnél tartottunk, akkor nézzük mit is lehet kihozni a parázs, a grillrács, a sertésoldalas és némi pác találkozásából.



Hozzávalók:

  • 2 kg sertésoldalas, 
  • 2 evőkanál olaj, 
  • 1 hagyma, 
  • 2 evőkanál gulyáskrém, 
  • 1 teáskanál szárított kakukfű, 
  • 2 evőkanál sárgabarack lekvár, 
  • 1 csipet babérlevél por, 
  • késhegynyi kardamom por,
  •  4-5 koriandermag megtörve, 
  • késhegynyi gyömbérpor, 
  • csapott kávéskanál őrölt fekete bors, 
  • 1 teáskanál mustár, 
  • 1 kávéskanál chiliszósz, 
  • 2 evőkanál almaecet.

Az oldalast megsózzuk. Az olajon üvegesre fonnyasztjuk a hagymát, , hozzáadjuk a fűszereket, lekvárt, mustárt, gulyáskrémet, ecetet. Felforraljuk, majd alacsony tűzön 10 percig főzzük. Ha nagyon sűrű lenne, 1-2 evőkanál vizet tegyünk bele. Az oldalast közvetett parázson, gyakori forgatás és páccal kenegetés mellett 1-1,5 órán keresztül grillzeeük. A sütés utolsó perceiben már ne kenegessük a húst.

2012. 05. 08.

Grillezett banán vaníliafagylattal - OVCS 2

Ha már kint vagyunk a grillnél, akkor talán ide is érkezik a desszert. Főleg mert egy része még a pislákoló parázsra fog kerülni. De lássuk csak, miről is van szó.



Hozzávlók: 
  • 3 dl tejszín, 
  • 2 tojássárga, 
  • 14 dkg cukor, 
  • 1 vaníliarúd, 
  • 1 dl tej, 
  • 30 dkg natur jogjurt; 
  • 5 dkg szeletelt mandula, 
  • 4 kevésbé érett banán, 
  • 4 dkg vaj, 
  • 5 dkg étcsokoládé.
A joghurtot egy tüllel kibélelt szűrőbe tesszük kicsöpögni. A tojássárgát 6 dkg cukorral habosra kavarjuk, felöntjük a tejjel, bletesszük a vaníliarúdból kikapart magokat, majd gőz fölött krémessé főzzük. A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a többi cukrot. A tojásos krémhez adjuk a kicsöpögött joghurtot majd a tejsznínt is. Fagyasztóba tesszük. A banánokat meghámozzuk, négybe vágjuk, minden oldalon megkenjük olvasztott vajjal és grillen kissé megsütjük. A mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk. A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk. Tálalásnál minden tányérba tegyünk pár grillezett banán, rá 2-3 gombóc fagylaltot, megszórjuk pirított mandulával és megspricceljük az olvasztott csokoládéval.
A babáknak természetesen mehet a grillezett banán, csak nekik ne kenjük le előtte vajjal. Igaz, hogy Kicsilány a fagyit se perc alatt bepuszilta, de a banánt a kis tányérkában visszakaptam. Kiffiú, mint aki a vasszöget is megeszi, üres tányérkáját kint hagyta a kerti asztalon. 

Bármit elmondhattok a felhozatalomról, csak azt nem, hogy nem zongoráztam végig a lehetséges fogásokon. Ha akad olyan, aki szavazna rám, a szabályzat ismeretében Autumn blogján ITT megteheti. Köszönöm.

Daiquiri - OVCS 2

A rablóhús szúrkálása közben elmentem némi alkoholos itókát hozni. Meg is érkeztem vele, s mivel jégdarával készül, nem szaporítom a szót, itt van, igyátok mielőtt nagyon felmelegedne.




Hozzávalók: 
  • 45 ml fehér rum, 
  • 20 ml zöld citrom leve, 
  • 5 ml cukoszirup, 
  • jégdara


A jégdarát shakerbe tesszük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd alaposan összerázzuk Előhűtött koktélospohárba szűrjük, díszítjük.

Babáknak innen sem ajánlok semmit, cserébe nekik a kertben növőgető "burjánkból" főznék friss teát. Kihűtve bizonyára kortyolgatnának belőle, igaz most épp nincs olyan hőség mint a napokban.

Rablóhús - OVCS 2

Miután a levesünket elfogyasztottuk, következzen a vacsoracsatás főétel. Hisz a parázs a kerti grillen már igencsak pirosson ízzik. Ezért javaslom, hogy minden vendégem kapjon el annyi grilnyársat amennyit szeretne, aztán startoljon rá a tűzhely melletti beton munkalapra helyezett alapanyagos tálakra. Szúrkálja fel ami szemnek-szájnak megfelel, s nosza mehet is a grillrácsra. Ha akarják forgathatják maguknak, ellenkező esetben természetesen házigazdaként nekünk ez kötelességünk, ti csak foglaljatok helyet, s válasszatok az itókák közül. Egy kis long drink jól esne? Nemsoká hozom. De ha csak síma alkoholmntesre vágytok, akkor a lányok szívesen hoznak nektek a tavalyi szörpökből. Bodza, fenyő, feketeáfonya, akác, menta. Remélem idén hárs is lesz, előző két évben épp a virágzáskor nem voltunk itthon.
No, de térjünk csak rá  grillpálcákhoz. Meg a szúrkálandó alapanyagokhoz.



Hozzávalók: 
  • 1 kg hús (vegyesen csirke, birka, disznó, borjú), 
  • 3-4 kisebb hagyma, 
  • 1 kisebb ananász, 
  • 20 dkg szalonna, 
  • 1 cukkini, 
  • 1 kaliforniai paprika, 
  • 30 dkg gomba, 
  • grill pálcikák
A hozzávalókat a hagyma kivételével 3 centis kockákra, a hagymát karikára vágjuk. A húsokat szózuk, borsozzuk. Ízlés szerint mindenki maga állítsa össze a nyársot, tetszés szerint húzva a pálcára az alapanyagokat. Ízzó parázson, grillrácson szép pirosra sütjük. Salátát, mártogatóst kínálunk mellé.

A babáknak késes aprítóval pürésítenék a grillpálcákról lehúzgált finomságok közül némi szárnyas húst, ananászt, cukkinit. Mg egy pár darabocska paprika is mehet. Persze azért ha a darabkák széle netán megfeketedett volna a parázstól, azokat lenyisszantanám. Ráérnek ők még az ilyen ízekkel ismerettséget kötni. Mert valószínű az ígykapott pürénk túlzottan száraz lenne, hát kis almát tennék még az aprítóba, vagy ha van, akkor lehet utólag hígítani is frissen facsart sárgarépa levével.
babának lenni jó. Minden finomat megkapnak, s mégcsak a gillpálcákat sem kellett kezükbe vegyék.

Paradicsomos karalábéleves - OVCS 2

A feta falatok tán folytassuk egy kis könnyű levessel. Paradicsomos karalábélevessel. Bár tudom, a k betű nem mindenkinek a könnyű kategória, de hátha a vendégeim nem ezen kategóriába kerülnek.


Hozzávalók: 
  • 3 karalábé, 
  • 5 dl paradicsomlé, 
  • 2-3 zellerlevél, 
  • só, bors, 
  • 1 teáskanál cukor (opcionális, én mostanában szeretem teljesen kihagyni)
A karalábét meghámozzuk, hasábokra vágjuk, annyi vízben amennyi épp ellepi főni tesszük. Mikor roppanósra főtt a karalábé, hozáadjuk a paradicsomlevet, a zellerlevelet. A babáknak valóadagot itt kivesszük, nekik azért jobb még így teljesen naturan ismerkedni az ízekkel. Utána tehetjük a cukrot (ha akarunk), ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Még 2-3 percig főzzük, majd a zellerleveleket eltávolítjuk és tálaljuk.

Pácolt feta - OVCS 2

Valószínű, hogy már nagyon sok olvasóm tud arról, hogy mi is az OVCS. De ha mégsem, akkor elárulom: Online Vacsoracsata rövidítése, melyet Autumn rendez, aki a Kutya és Konyha blog szerzője. Tavaly már volt egy forduló, abban is részt vettem, idén sem akartam kimaradni. Aztán félig-meddig mégis sikerült, hisz a szavazások javáról lemaradtam. Ezért elfogadom a bűntetésem, mely mondjuk az is lehet, hogy a "haragosok" nem szavaznak majd rám. Aki kíváncsi a szabályzatra, az ITT elolvashatja.

A héten akik egymást vendégeljük meg:
Szitya - Négy a lány
Nelli - ÍZVARÁZS-LAT akiről nem árt tudni, hogy az OVCS 1 győztese
Autumn mint házigazda - Kutya és konyha,
Hanna és Panna, a babák akiknek a spéci rész készül a vacsoracsata második fordulójában.
valamint ugye én mint 4Gyerek - Főzök-sütök-mosogatok
 

Bár vacsoráról van szó, most vegyünk egy teljes menüt, hisz sokan későig dolgoznak, tekintsünk az ajánlatra mint egy estebédre. S mert valamiből kell kis könnyű is, hát legyen az a leves.
De mielőtt a leves a tányérokba kerülne, hadd kapunk elő a hűtőszekrényből egy kis finomságot. Remélem tejérzékeny nincs köztetek, hisz érkezik a pácolt feta. Igencsak finom fetát sikerült vennem, már úgy magában kelendő volt a gyerekeim körében. Hát még egy kis extra érlelést követően milyen mennyei lehet.




Hozzávalók: 
  • 50 dkg feta sajt, 
  • 15-20 db aszalt paradicsom, 
  • 3-4 rozmaring ág, 
  • olaj
A sajtot 1,5 cm-es kockákra, az aszalt paradicsomot apróra vágjuk. Egy fedeles üvegbe rétegezzük a sajtot, a paradicsomot és a rozmaringot. Felöntjük olajjal. Hűtőszekrényben hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Tipp: használhatjuk az olajban eltett aszalt paradicsomokról a fölös olajat, még aromásabb lesz a sajtunk
 
Azért ezekből a falatokból a babákat kihagyjuk, hisz a tejtermék sem nekik való még, de az olajos dolgok aztán végképp ellenjavaltak.

2012. 05. 04.

Szezámos berbécsfalatok

Következő archív darab, ami persze akadálymentesen most is elkészíthető. Nem is osztok meg olyan receptet ami mostanság nem aktuális.



Hozzávalók: 
  • 60 dkg főtt berbécs hús és belsőség (tüdő, vese, nyelv, lép, szív), 
  • 20 dkg főtt rizs, 
  • só, 
  • bors, 
  • kakukkfű, 
  • a panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, szezámmag, 
  • olaj a sütéshez.

A  húst-belsőségeket a rizzsel együtt ledaráljuk, fűszerezzük, panírozzuk. Bő, forró olajban kisütjük. Köménymagos burgonyával és ecetes savanyúsággal kínáljuk.

2012. 05. 03.

Uborkás joghurtturmix

Laptopom megérett egy alapos megpiszkátorkodásra. A napokban mentettem róla ami menthető, hát jó kis meló volt. Aztán ma végre sikerült beutalnom a kórházba. Nem tudom, hogy mikor sikerül megkapja a számára tökéletes kezelést, remélem nem tart soká. Számomra elég kizökkentő a normál menetemből a saját gép hiánya, képeket most máshova kell menteni, a magyar karaktereket is most tettem fel erre a gépre, ami Oldalborda tulajdonát képviseli. A sok dumának vessek véget, arról akartam itt regélni, hogy előkerült egy csomó régi, blogon nem megosztott receptem. Most szép lassan pótolom a régi kieséseket. Elsőnek kaptok egy kis itókát, talán jól is jön a tavasz helyett nyakunkba szakadt nyári hőségben.



Hozzávalók személyenként: 
  • 1 ek búzacsíra pehely, 
  • 4 szál petrezselyemzöld, 
  • 4 szál zöldkapor, 
  • ¼ kígyóuborka, 
  • 2 dl natúr joghurt, 
  • 1 dl ásványvíz, 
  • ½ gerezd fokhagyma, 
 A petrezselyemzöldet és a kaprot megmossuk, megszárítjuk. A megmosott megtisztított uborkát a zöldfűszerekkel valamint a fokhagymával turmixgépben pürésítjük. Lassan hozzáadjuk a joghurtot és az ásványvizet. Sóval ízesítjük, végül megszórjuk a szárazon, zsiradék hozzáadása nélkül megpirított búzacsíra pehellyel. Egészséges, hűs ital a nyári melegben.

2012. 05. 02.

Gyümölcsös krémtúrós torta


Hát szóval ennél megfelelőbb címet most kapásból nem tudtam alkotni. Ez van, na. Ihlethiány. Mondhattam volna azt is, hogy Majális süti. Hisz tegnap este tűntettük el, kis híjján a teljes mennyiséget. Igaz, családomon kívül haverok és az ő gyerekeik is besegítettek. Mikor a 6 felnőttre jut 10 gyerek. Igazi majálisozni való időben is részesedtünk, finomakat grilleztünk, a fagyik már bele se fértek a programba. A grilleket is hozom majd szép sorban, hisz a szezon ezennel megnyittatott. Elöljáróban annyit, hogy készült chillis hagymakarika, citromos-fokhagymás garnéla, mázas oldalas, rablóhús. Szegény pipicupákok nem is kerültek lencsevégre, Kicsilány egyedül 3 db-ot tűntetett el. Igaz, a köret mind a tányérján maradt. Sütiből pedig szinte minden gyerek repetázott. No meg Oldalborda is. A kevéske maradékot pedig megosztottam, egy részét elfogyasztottam én, a másik pedig a galamb hátán Szigetszentmiklósra indult. Zsé azt ígérte, hogy kinyírja a galambot, ha az adagja nem ér oda épségben :D

Hozzávalók:
  • 25 dkg édes keksz
  • 11 dkg vaj
  • 50 dkg tehéntúró
  • 2 dl tejszín
  • 2 teáskanál vaníliás cukor (saját készítés)
  • 15 dkg cukor
  • 2 evőkanál liszt
  • 3 tojás
  • 1 púpozott teáskanál feketeáfonya lekvár (teljesen sűrű, abszolút nem folyós volt)
  • 40 dkg erdei gyümölcs (fagyasztott)
A kekszet késes aprítóval alaposan összezúzzuk. A vajat megolvasztjuk, összekeverjük a kekszporral. Két sütőformát kibélelünk sütőpapírral, majd a kekszes masszát szétosztjuk bennük, s elnyomogatjuk a formák alján.
A tehéntúrót villával alaposan összetörjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, a cukor felét és a vaníliás cukrot. A tejszínt a cukor másik felével habbá verjük, majd a túrós masszával elkavarjuk. Beledolgozzuk a lisztet is. A kekszrétegek tetején szétosztjuk, majd elsimítjuk. 200 fokra melegített sütőbe toljuk, majd 10 perc után a hőt visszavesszük 135 fokra. További másfél órát sütjük. A formákban hagyjuk kihűlni, majd pár órára betesszük a hűtőszekrénybe.
Az áfonyalekvárt levés vízzel elkavarjuk, és picit összefőzzük. Szósz állagot kell elérjünk.
Tálaláshoz a sütemény tetejét leöntjük a szósszal, s megszórjuk a gyümölcsökkel.