Oldalak

2011. 02. 25.

A hangyák a fára másznak


Legalábbis megpróbálnak. Nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy ennek a kajának ez a pontos magyar megnevezése, de szabad fordításban erre tippelek. Évekkel ezelőtt ettem egy ilyent Kolozsváron egy kínaiban, aztán el is felejtettem. Minap épp nosztalgiáztam, képeketnézegettem, s akkor ugrott be. Hát gondoltam megalkotom az én verziómat. Azt előrebocsájtom, hogy ez csípőset max Oldalborda tányérjában láthatott, nekem még a pikáns is eléggé a toleranciámon kívülre esik.
Ha jól tudom, akkor igazándiból sertéshusival illene készíteni. Hát nekem most csak marhahusi állt rendelkezésemre, amit megbolondítottam egy kevés, múltkoriban kiolvasztott füstölt szalonna zsírjával. Nem bántam meg. Ja, kissé igencsak a fák szálltak le a hangyák közé, ugyanis a hús az klasszisokkal a tésztamennyiség többszöröse volt. Oldalborda közel délben reggelizett (miután hazajött ezen téli vizsgaidőszak utolsó megmérettetéséről), így kevés fogyott nála. Ahogy elnézem, lehet holnap is ez lesz, kissé felmelegítve.
De azért az adagot nem kussolom el, itt van teljes egészében mit tettem bele:

Hozzávalók:
1 kg darált marhahusi
1 fej fokhagyma
1 lilahagyma
2 zöldhagyma (igaz eléggé megfeledkeztem róluk, így a hűtő fiókjában kissé a zöld részük átment sárgába)
szójaszósz
szezámolaj
rizsecet (igazándiból rizsbor kellett volna, de az nem állt a rendelkezésemre, így icipici rizsecetet löttyintettem)
mu err szárított gomba (kb. egy maréknyi)
só, bors (eredetileg szecsuáni, de ha nincs, akkor helyettesítjük olyannal ami van, bár a szecsuáni bors csak névrokona a közismeretben levő borsnak) 
ízlés szerint chili vagy csípőspaprika olaj
200 gr rizstészta

A húst ledarálom (mert nekem ritkán van itthon darált husim), 2 ek szezámolajat, 3 ek szójaszószt teszek bele, sózom, borsozom és hűtőben pihentetem kb fél órát.
A gombákat bő vízbe áztatom, kb fél órát, majd kissé apróbbra vagdosom.
Ezalatt a hagymát, fokhagymát, gyömbért megpucolom, aprítom. A zöld szárakat külön aprítva félreteszem. Wokban szezámolajat forrosítok, 1-2 percig azon kevergetem az aprított hagyma-fokhagyma-gyömbér triót, majd ráborítom a húst is. Kevergetem rendesen, hogy a darált hús morzsolódva süljön. Mivel nekem a marhahús kellőképpen száraz volt, így tettem hozzá 2 tk zsírt is. A gombát nagyjából a vége fele keverem bele.
A rizstésztát a csomagoláson levő utasítás szerint 4 percre beáztattam forró vízbe, majd leszűrtem. Hozzáadtam a wokban várakozó cuccoshoz. Összekevertem, rászórtam a félretett zöldhagymák zöldjét s mehetett az asztalra ahol kíváncsi családtagjaim igencsak várták. 


Mindenkinek ízlett, lesz még ilyen. Feltéve ha nem épp fehér holló a rizstészta a boltokban, mint újabban.


Nincsenek megjegyzések: